Az EleZol Kft-ről

Családi és családbarát vállalkozásunk több, mint 8 éve stabilan működik és áll a lakosság és a közületek, cégek rendelkezésére. Azonban a szakmai tapasztalatok ennél jóval régebbre – közel 25 évre – nyúlnak vissza.

Ha új kerítést, korlátot, lépcsőt, biztonsági rácsot, autóbeállót, előtető, fémszerkezetet szeretne készíttetni, esetleg ipari komplexumát, raktárát fejleszteni, ütközésvédelemmel ellátni, vagy zárszerkezet, zárbetét cserére van szüksége, illetve egyedi elképzelése van, amelyhez kreatív és tapasztalt kivitelező céget keres, akkor jó helyen jár! Legyen szó bármilyen lakatos munkáról, Ránk számíthat, állunk rendelkezésére! 

Fő tevékenységünk a szénacél megmunkálására és korszerű felhasználására épül. Főként hagyományos szénacél anyagokból és kovácsoltvasból készült termékeket, acélszerkezeteket gyártunk, amelyeket különféle technológiával – az igényeknek megfelelően – felületkezeltetünk és így kerülnek végleges helyükre. Emellett folyamatos fejlesztésekkel igyekszünk a mai felgyorsult világgal tartani a lépés és minden kérésnek maximálisan eleget tenni! Így, ha rozsdamentes acél vagy alumínium termékekről lenne szó, e területen is próbálunk segíteni.

2026-tól a gyártás és szerelés mellett megkezdjük az alapanyagok, kötőelemek, zárak és egyéb a szakmához tartózó és nem tartózó termékek értékesítését is, melyeket részletes árakkal a Termékeink fül alatt kategorizálva találhatnak meg.

Vállalkozásunk 2017-ben a családi házunk udvarán egy szerény 40 m2-es helyiségben indult, mára azonban már egy 225 m2-es műhelyben zajlanak a munkák. Az évek alatti elégett megrendelőknek és a megrendelésszám növekedésének köszönhetően a gyártási helyszín növekedésére és a kapacitásbővítésre is szükségünk volt. Mindezek mellett pedig a gyártástechnológiánk is sokkal korszerűbb lett, számos új modern géppel bővültünk, ami megkönnyíti a gyártást és a kivitelezést egyaránt. Folyamatos fejlődésünknek köszönhetően próbálunk versenyképesek maradni a piacon.

A gyártott termékeink minőségét bizonyítja az is, hogy a viszonteladóknál az ország több pontján a telephelyünkről elszállított élmángorolt termékekkel találkozhatnak.

Kivitelezési területen az évek során több nagy vállalkozással alakítottunk ki jó partneri kapcsolatot és dolgozunk együtt szerződéses, alvállalkozói viszonyban a mai napig. De továbbra is fontos szempont nálunk az, hogy a lakossági igényeket is maximálisan, legjobb tudásunk szerint kielégítsük. Minden megrendelőnek, legyen az nagyvállalkozás vagy magánszemély, ugyanazt a minőséget garantáljuk.

Számos az elmúlt években újonnan átadott vagy felújításon átesett épületekben, fürdőkben, komplexumokban, bankfiókokban, kormányzati épületekben megtalálhatóak az általunk gyártott és felszerelt szerkezetek.

Referenciáink

  • Szent László Kórház felújítása, Széchenyi Fürdő,
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Székház rekonstrukciója,
  • Karcagi Focipálya,
  • ALVEOLA Dunakeszi,
  • DÜP – Logisztikai Épület,
  • SZFE Műterem kivitelezés,
  • OTP Bankfiókok,
  • Margit-sziget – Sportmúzeum.

Partnereink

Amennyiben családbarát vállalkozásunk felkeltette figyelmét, kérjen személyre szabott, ingyenes árajánlatot!

Keressen minket bizalommal az ország bármely pontjáról, ugyanis a helyszíni felmérést és a telepítést az ország teljes területén vállaljuk!

Küldje el nekünk ajánlatkérését és mi 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot! Az árajánlatadás nálunk minden esetben díjmentes, az nem jár megrendelési kötelezettséggel.

Kérjen ingyenes árajánlatot!

Belépés